BÉKÉS MEGYEI NYUGDÍJAS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE

kezdőoldal
          

Családi Egészség és Sportnap - 2017

Közzétéve:  2017-08-30

A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége a megye nyugdíjas társadalma életminőségének-, élethelyzetének javítását-, jó közérzete kialakítását célozza. Egész tevékenységünkkel, rendezvényeinkkel e  cél érdekében munkálkodunk.
Szövetségünk 2017. augusztus 4-én (pénteken) rendezte meg a már hagyományossá vált Családi Egészség és Sportnapját.
A rendezvényt Tolnai Péter Úr a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke nyitotta meg, kiemelte a sport jelentőségét és az aktivitást idősebb korban is.
Nem beszélve a barátságokról és a közösségépítés jelentőségéről.
A rendezvényen köszöntőt mondott még Gólya Pál Úr a Civil Szervezetek Szövetségének elnöke. Az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Kiemelte, hogy az együttműködéssel érjük el, hogy rendezvényeinken minél többen vegyenek részt.
Méltatta rendezvényünket Herczegné Szabó Mariann a Békés Megyei
Ápolók Egészségért Alapítvány elnöke, aki a Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumi tagja, méltatta a támogatás ezen és ehhez hasonló prevenciós célra való felhasználását.
Kiss József Úr a Gyulai Civil Szervezetek elnöke és Kóra János Úr nyugdíjszakértő prevenciós  előadást tartottak a sport fontosságáról.
A Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve részéről  Kotroczóné Antal Terézia Békés megyei vezető védőnő mondott köszöntőt.
Szlovák Zsolt Rendőr Őrnagy Úr a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője előadásában kiemelte az időseket ért bűncselekményeket és azok megelőzésére hívta fel a figyelmet.
A Rendőrkapitányság részéről felállított sátorban tanácsadást tartott és a kerékpárok regisztrációjáról is tájékoztatót hallhattunk.
A rendezvényre a nyugdíjasokon kívül a lakosság minden korcsoportját is megszólítjuk közművelődési, művészeti, kulturális, egészségügyi és hagyományokat megismerő igényeik kielégítése céljából. 
Évente megrendezésre kerül a Megyei Családi Egészség és Sportnap, melyen vetélkedőkben, ingyenes szűrővizsgálatokban, tanácsadásokban, prevenciós előadásokban vehetnek részt a megjelentek. A megye nyugdíjas klubjaiból, egyesületeiből több száz fő részvételével ,  40 fokos hőségben került sor.

A rendezvény  a címéből is kiindulva családias, szenior jellegű felnőtt és gyermekprogramokkal, versenyekkel vártuk nyugdíjas tagjainkat: a közös, felnőtt és gyermek bemelegítő tornába majd mindenki aktívan, helyéről felállva bekapcsolódott.
Kerékpáros túra következett a  Bandika fához ( 6 km).
A nap számos sportprogramjaira női-, férfi- és gyermek kategóriákban lehetett jelentkezni: kapura rúgás, kosárlabda dobás, tollaslabda, lengőteke, biliárd, stb.
A nagymamák, nagypapák és unokák ügyességi versenyeire, a szellemi totó nem könnyű kérdéseire is nagyszámú jelentkező volt. A sportversenyek mellett a gyermekeknek aszfaltrajz versenyt is szerveztünk több gyönyörű szép alkotással bővítve a sportközpont főbejárata előtti betonjárdát.
A sportnap teljes időtartama alatt a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, és a Békés Megyei Védőnői Szolgálat munkatársai életmód és az egészséges táplálkozási tanácsadással, valamint különféle egészségügyi műszeres mérésekkel álltak a nagyszámú érdeklődő rendelkezésére az „egészség utcában”.
Köszönjük szépen , hogy évről-évre segítségünkre vannak egészségünk megóvásában és a méréseket térítésmentesen végzik.
Akik esetleg nem, vagy már nem sportoltak, azok egész napos megyei kulturális bemutatón vehettek részt a nagysátorban. 
A Családi Egészség és Sportnap fő eseménye a főzőverseny volt, melyre 7 vállalkozó Békés megyei nyugdíjas szervezet csapata jelentkezett. A hét csapat feladata nem volt könnyű, hiszen a több száz fő  vendégre való pörkölt előkészítése, főzése volt a feladat, melyhez összesen több mint 120 kg vegyes sertéshúst használtak fel.  
A kitűnő ebéd után a sportprogramok minden kategóriája (felnőtt, gyermek) eredményhirdetése következett, ahol okleveleket és értékes díjakat vehettek át a benevezettek.  Nem lett elfeledve a főzőverseny eredményhirdetése, értékelése sem, amely szintén oklevelekkel és értékes csapat díjakkal lettek jutalmazva.
A megyei sportnap zenei aláfestésű kötetlen beszélgetéssel, értékelésekkel ért véget.

A rendezvény támogatói:

  • Nemzeti Együttműködési Alap
  • Békés Megyei Önkormányzat
  • Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége
  • Békéscsabai Civil Szervezetek Szövetsége
  • Nyugdíjasok Országos Szövetsége
  • Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége

 

« Vissza a hírekhez