BÉKÉS MEGYEI NYUGDÍJAS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE

kezdőoldal
          

Hagyományőrző népdalkörök és –énekesek a regionális versenyen - Jubilált a nyugdíjasszövetség

Közzétéve:  2016-05-24

Jelentős érdeklődés mellett rendezte meg a hagyományőrző népdalkörök és szólóénekesek regionális versenyét a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége múlt pénteken, a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. Mint azt Szrenka Pálné elnöktől megtudtuk, az eseményen a szövetség megalakulásának huszadik évfordulóját is ünnepelték. A versenyen összesen 240-en léptek színpadra, köztük 21 dalkör és 27 szólóénekes adott számot tudásáról a nagyszabású programon, ahol változatos produkciók követték egymást több órán keresztül.

Szrenka Pálné kiemelte, két évtizede a szövetséget húsz szervezet alakította, míg mára több mint nyolcvan tagszervezet csatlakozott hozzájuk. A dupla eseményen köszöntőt mondott Tolnai Péter, a megyek közgyűlés alelnöke, Németné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeteinek Országos Szövetsége elnöke, Semmelweis Ferenc, a Nyugdíjasok Szociális Fórumának elnöke és Szrenka Pálné. A jubileum alkalmából egy kiadvány is megjelent, amely összefoglalja és áttekinti a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége elmúlt húsz évben végzett összetett és sokrétű munkáját, érdekvédelmi és egyéb tevékenységét.

(Békés Megyei Hírlap- 2016. május 24.)

Békés Megyei Járások Kulturális Találkozója:
Hagyományőrző Népdalkörök és Szólóénekesek Versenyén
 résztvettek  m i n ő s í t é s i  sorrendje:
( 2016. május 20-án )

HAGYOMÁNYŐRZŐ NÉPDALKÖRÖK:
Nívódíj minősítés:

  • Alkony Dalkör, Végegyháza
  • Biharugrai Népdalkör, Biharugra
  • Kötegyáni Asszonykórus, Kötegyán
  • Magyarvárosi Népdalkör, Gyula
  • Őszirózsa Dalkör, Vésztő

Arany minősítés:

  • Csanádapácai Népdalkör, Csanádapáca
  • Fülemüle Népdalkör, Körösladány
  • 4-LM, Körösladány
  • Búzavirág Népdalkör, Szeghalom
  • Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör, Csabacsűd
  • Békési Hagyományőrző Dalkör, Békés
  • Estike Kórus, Sarkad
  • Csalogány Népdalkör, Csorvás
  • Sarkadi Vegyeskar, Sarkad

Ezüst minősítés:

  • Vadvirág Népdalkör, Mezőkovácsháza
  • Dobozi Népdalkör, Doboz
  • Aranyeső Népdalkör, Békéssámson
  • Csaba Pávakör, Békéscsaba
  • Csaba Népdalkör, Békéscsaba

Bronz minősítés:

  • Körösladányi Őszikék Népdalkör, Körösladány.

SZÓLÓÉNEKESEK:
Arany minősítés:

  • Rostás Istvánné, Gyula
  • Varga László, Csanádapáca
  • Kolonics Mária, Békéscsaba
  • Orosz Sándor, Békéscsaba
  • Kovács Jánosné, Vésztő
  • Gyuris János, Szeged
  • Gyetvai Zoltán, Sarkad
  • Tóth Gyula, Biharugra
  • Fehér Irén, Mezőkovácsháza
  • Kiss Ferenc, Gyula
  • Molnár László, Békéscsaba

Ezüst minősítés:

  • Szatmári Jánosné, Doboz
  • Koós Imréné, Bélmegyer
  • Balogh István, Doboz

Bronz minősítés:

  • Papp Jánosné, Gyomaendrőd
  • Dinya Katalin Luca, Gyomaendrőd
  • Enyediné Balla Erzsébet, Sarkad
  • Parászka Péter, Kétegyháza
  • Kulcsár Mihályné, Gyomaendrőd

 

« Vissza a hírekhez