Közzétéve: 2026-04-14
A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége 2026. március 21.-én tartotta „Tavaszköszöntő” rendezvényét, melyre meghívtuk a megyében működő klubok és egyesületek vezetőit és tagjait. A rendezvény Békéscsabán, a Csaba Parkban, a Pálinkamúzeumban került megrendezésre.
A rendezvény kísérőprogramjaként Pálinkaversenyt hirdettünk, szakértő zsűrivel. Nevezni 2 dl. saját pálinkával lehetett a helyszínen, az alábbi adatok feltüntetésével: a pálinka fajtája, évjárata, alkoholtartalma. Nagyon fontosak az ilyen közösségépítő rendezvények, ahol a jó barátok találkozhatnak, beszélgethetnek, és önfeledten szórakozhatnak.
A rendezvényt Herczeg Tamás, Országgyűlési képviselő nyitotta meg, és méltatta a rendezvény jelentőségét, köszönetét fejezte ki a szervezőknek.
Dr. Takács Árpád, Főispán úr, ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy a nyugdíjas korosztály kortalan, ahogyan fogalmazott: a szépkorúak „Időtállóak”, akik haladnak a korral, használják a kor modern eszközeit, de őrzik, és továbbadják tudásukat a további generációnak. Elmondta, a rendezvény arra is felhívja a figyelmet, hogy a társadalom szinte minden szereplőjének felelőssége van az idősekkel kapcsolatban.
Molnár Sándor úr, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke, köszöntőjében a nyugdíjas társadalom társadalmi hasznosságát emelte ki. Az a tudás, tapasztalat és bölcsesség, amivel rendelkeznek, mindenképp figyelemre méltó a fiatalabb generáció számára.
Szrenka Pálné, a Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, és külön köszönetet mondott azoknak az önkénteseinknek, egyesületi és klubvezetőinknek, akik segítségünkre vannak, és együttműködnek velünk abban, hogy nyugdíjasaink minél szebb, aktív időskort éljenek meg. Tevékenységük, aktivitásuk óriási közösségi erőt mutat.
A köszöntők elhangzása után a szövetségünk kiváló műsorán szórakozhattunk. Fehér Irén verset adott elő, Varga Irma népdalcsokorral kedveskedet, majd Juhász Lajosné romatáncát láthattuk. Balog István nótacsokorral örvendeztette meg a vendégeket. A kiemelkedő hangulatú műsor megalapozta a jókedvet.
A Himnusz közös eléneklése után, elfogyasztottuk a finom ebédet, köszönet ezért a Csaba Park Étterem Kft. kollektívájának.
Ezután kezdetét vette a felhőtlen kikapcsolódás, legalább pár órára mindenki feledte búját-bánatát, mulatott és gondtalanul szórakozott.
Majd a pálinkaverseny eredményhirdetésére került sor, melyet a benevezők izgatottan vártak.
A zsűri tagjai voltak: Fabulya Attila, okleveles pálinkabíráló, valamint Patócs Sándor, a Csabai Pálinka Klub alapító tagja, és Rómer Róbert, a Csabai Pálinka Klub oszlopos tagja, a minőségi párlatkészítés elkötelezett híve.
A versenyzők többfajta pálinkával nevezhettek. A szakmai zsűri részletes indoklások mellett hirdette ki döntését. I. helyezést ért el Irsai Olivér szőlő pálinkájával Hortobágyi Zoltán. Szintén I. helyezést ért el alma pálinkájával Pipó Éva. II. helyezést ért el Sárgamuskotály pálinkájával Rácz Mihály, és III. helyezett lett Pipó Éva meggy pálinkája. A zsűri elnökétől a díszoklevelek mellett tárgyjutalmat is átvehettek, akik részt vettek a versenyen.
A szervezőket örömmel tölti el ilyenkor, hogy megérte a fáradság, hiszen a résztvevők mosolya, jókedve, mindenért kárpótol, ezért érdemes csinálni.
Örömünkre szolgált, hogy az egész napos rendezvényünk fergeteges hangulatban zajlott, minden nyugdíjas társunk búját-baját maga mögött hagyva kikapcsolódhatott, szórakozhatott, és szeretetben együtt lehetett a közel 200 fős vendégsereg.
A rendezvényt támogatta: a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., és a Békés Vármegyei Önkormányzat.