BÉKÉS MEGYEI NYUGDÍJAS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE

kezdőoldal
          

XIII. ORSZÁGOS SZENIOR TÁNCFESZTIVÁL - 2022.06.18. - Gyula

Közzétéve:  2022-06-27

A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége június 18-án rendezte meg az immár hagyománnyá vált  XIII. Országos Szenior Táncfesztivált Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Az ország számos távoli régióiból, településeiről érkeztek a fellépők, akik társastánc, néptánc és egyéb táncok kategóriában mérték össze tudásukat a szakavatott zsűri előtt. A versenyzők a gyors regisztráció után népviseletbe, fellépő öltözetbe öltöztek át és töltötték meg a nagyterem nézőterét.

Szrenka Pálné Erzsike a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége elnök asszonya kérdésünkre elmondta, hogy nagy örömükre szolgál, hogy a az elmúlt év után ismét zökkenőmentesen megtarthatták a komoly hagyományokkal rendelkező országos programot Gyulán.  Elmondta: büszkék lehetünk arra, hogy az időskor aktív megélésének számtalan lehetőségét tudjuk biztosítani a korosztály számára, így a mai rendezvény is élményeket ad mindenkinek, fellépőnek és vendégnek egyaránt.

A táncfesztivál lehetőséget biztosít az országban működő szenior csoportoknak a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére, esetenként az egymástól való tanulás lehetőégére.

Az érdeklődők és a fellépők 34 külömböző  produkcióit láthattak, amelynek részeként több mint kétszázan léptek színpadra Gyulán.

Szrenka Pálné elnök asszony bevezető szavai után a rendezvényt Gyula város polgármestere megbízásából Kónya István alpolgármester nyitotta meg, mint a rendezvény fővédnöke. Köszöntötte a megjelenteket Nyikora Péterné a Nemzeti Együttműködési 

Alap Kollégiumi tagja, valamint Krajlik Klára a Nyugdíjasok Szociális Fóruma alelnöke is.

A 34 produkció teljesítményeit három tagú szakmai zsűri értékelte : Felczán Béla táncpedagógus Békéscsabáról, Tar Ferenc néptáncoktató Szeghalomról, valamint Virágh Veronika balettmester Kistelekről.  A nagyrendezvény egész napos moderátora Szabó Ilona volt, aki együtt élt a versenyzőkkel, nyugalmat és bíztatást adva a versenyzőknek, csoportoknak.

 

A zsűri döntése alapján a fellépők közül 11 produkció kiemelt arany, 16 produkció arany, 7 produkció ezüst minősítést érdemelt ki.

Minden produkció vésett díszes serleget, valamint díszoklevelet vehetett át sok-sok vastaps kíséretében.

A rendezvény kiemelkedő produkciói voltak : Törcsvári István a 89 éves (Gyöngyöshalászi) sztepp táncos, valamint az Évi-Tibi páros (Szigetszentmiklós) latin mix produkciója és az Eleven Örömtánc Klub (Budapest) összeállítása.

A rendezvény fő támogatói : A Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Békés Megyei Önkormányzat, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége, valamint Gyula Város Polgármesteri Hivatala.

A rendezvényről készült galériánkat ide kattintva tekintheti meg.

 

« Vissza a hírekhez