Közzétéve: 2022-05-10
Április 27-én rendezte meg a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége a régiós vers
és prózamondó versenyét, aminek a Békés Megyei Könyvtár adott otthont.
A versenyre több mint 20 versenyző jelentkezett és a kiírásnak megfelelően Váci Mihály és
Petőfi művek hangzottak el.
A megjelenteket Szrnka Pálné Erzsike (egyesületi elnök) és Lukoviczki Anna (BMK
igazgatóhelyettese) köszöntötte. A programon a versenyzők mellett szép számmal vettek részt hozzátartozók, érdeklődők és egyesületi tagok is.
A versenyzőket háromtagú zsűri véleményezte: Mizó Ferencné, Julika, Brant Lászlóné, Jutka
és Lukoviczki Anna. Az idei mezőny rendkívül erős és felkészült volt. Jobbnál jobb versekkel
és elődásmóddal kápráztatták el a versmondók a résztvevőket. A zsűri többek között figyelembe
vette a versválasztást, a művészi beszédet és a művészi hatást. Minden résztvevő oklevelet
kapott, a 12 legjobb és 6 továbbjutó elismeréseként ajándékkönyveket is kapott.
A zsűri egybehangzó véleménye szerint a következő eredmények születtek:
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott: Perel Károlyné (Sarkad) Petőfi Sándor: Az apostol c. költemény részletével
Továbbá:
Pataj Andrásné (Békéscsaba) Váci Mihály: Te bolond c. versével
Örhalmi Sándor (Szeged) Petőfi: Szeget szeggel
Bukva Csilla (Gyomaendrőd) Petőfi: János vitéz (részlet)
Varga Erzsébet (Baja) Váci Mihály: Te bolond
Debreczeni Dénes Istvánné (Orosháza) Jártó Róza: Váci Mihályra emlékezve (próza)
Külön díjasok:
Bíróné Majoros Márta (Gyomaendrőd) Petőfi: Jövendőlés c. versével
Bánfi-Zsilák Mária (Békéscsaba) Váci Mihály: Még nem elég
Valamint:
Mezősi Levente (Szeghalom), Nagy Imréné (Szeghalom), Orosz Sándor (Csorvás), Tóth Istvánné (Szabadkígyós), Misik Istvánné (Békéscsaba) és Nacsa András (Újiráz)
Valamennyi versmondónak ezúton is gratulálunk és további szép sikereket és jó egészséget kívánunk.
Külön köszönet a verseny megvalósításáért, Mizó Ferencnek és Mizó Ferencnének, valamint Szrnka Pálnénak akik évek óta lelkes szervezői a programnak.
Lukoviczki Anna
igh.
BMK
A rendezvényről készült galériát IDE kattintva tekintheti meg.