Közzétéve: 2021-11-01
Az idei évben is újra megszervezésre került a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége éves kirándulása, amely 2021.06.22-25. között valósult meg a négy nap alatt. A kiránduláson számos élménnyel gazdagodhattak a részvevők, hiszen rengeteg program várta őket az út során.
Az első nap Békéscsabáról indult a busz, amely Poroszlón tartotta első pihenőjét. A bátrabbak itt, belelábalhattak a Tisza-tó hűsítő vizébe. A következő állomás Mezőkövesd, ahol a Matyó Múzeumot néztük meg, majd átsétáltunk a római katolikus templomba, ahol az egyházfestészeten belül is egyedülálló matyó népművészet megörökítését láthattuk. Utána Abasár felé vettük az utunk, ahol az „Együtt Abasárért” Aba Sámuel Egyesület vezetője Petes Imréné és az Árvalányhaj Hagyományőrző tánccsoport vezetője Szarvas Gyuláné gazdag vendéglátással fogadta az Alföldről érkező vendégeket. A megvendégelés egy 200 éves, már nem működő borpincében zajlott. A településen továbbá megtekintettük az egykori monostor jelenleg is tartó régészeti ásatását, ahol egyes feltételezések szerint Aba Sámuel királyi sírja található. Köszönetünket fejezzük ki a tárlatvezetésért és a szívélyes vendéglátásért. A sokszínű utazás után, a szálláshelyünkre a - Gyöngyösi Károly Róbert Hotel – felé indultunk, ahol kipihenhettük a nap fáradalmait.
Második nap az északi országhatár felé vettük az irányt, nevezetesen a Jósvafői cseppkőbarlangba látogattunk el. A kellemes hőmérsékletű és csodálatos természeti képződményekkel megáldott barlang majd két órás elfoglaltságot jelentet a csapat számára, ahol a helyi idegenvezetőtől betekintést nyerhettünk a cseppkövek varázslatos világába.
Harmadik nap elindultunk a Mátrába, első állomásunk a Mátrafüredi Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Baba kiállítás volt, majd a Sástó és környéke nevezetességeit ismerhettük meg. Kirándulásunk következő megállóhelye Mátraháza, ahol a Kálvária dombot tekintettük meg az árnyas fák ölelésében. Uticélunk csúcspontja a Kékes-tető (1014m) volt, ahol a tv-toronyból Pazar kilátás nyílott a környező tájra. Folytatásként megnéztük Galya-tetőn a Palotaszállót és a Kodály-templomot. Ezután Mátraszentimre- Fallós kutat kerestük fel, ahol az ország egyik legnépszerűbb búcsújáróhelyét a Mária-kápolnát és a forrásvíz gyógyító hatását is megtapasztalhattuk. Este a szálláshelyünkön a vacsorát követően egy zenés-táncos búcsúesten vehettünk részt, ahol borkóstoló mellett mindenki felszabadultan szórakozhatott.
Negyedik nap, reggeli után indultunk Békéscsabára, megtekintettük a Mátra Múzeum nevezetességeit és kisebb megállókkal, de annál nagyobb élményekkel érkeztünk haza.
Köszönet a hotel igazgatónőjének, Major Ferencné, Zsuzsának és Fodor Dávid igazgató-helyettesnek az igazán remek vendéglátásért.