Közzétéve: 2020-10-03
A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége október 3-án Őszutó Fesztivált rendezett a Békéscsabai CsabaPark rendezvénycsarnokban, ahol megtartották a megyei Nemzetközi Idősek Világnapja ünnepséget, valamint a nagyon várt IV. Kolbászolimpiát is. Az időjárás is roppantul kedvezett a megye 33 nyugdíjas szervezetéből érkezett nagy létszámú, több száz megjelentnek.
A megjelenteket Szrenka Pálné Erzsike a megyei nyugdíjas szövetség elnöke felkérésére Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, valamint Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke köszöntötte.
Herczeg Tamás kiemelte, hogy a járvány idején vigyázva egymásra, betartva az intézkedéseket, de kellenek ilyen alkalmak, ahol együtt lehet a megyei nyugdíjas társadalom.
A délelőtti programban 18 szervezet három-három fős csapata vett részt a IV. Kolbászolimpia gyúró versenyén. Darálták, sajátosan, egyedileg ízesítették (só, paprika, köménymag, fokhagyma), gyúrták és töltötték nagy lelkesedéssel kolbászokat. Az elkészítés mellett a gyúró asztalok dekorálására is nagy gondot fordítottak a versenyzők, mivel ezt is értékelték a versenyen.
Természetesen a remekműveket, többféle bírálati szempontok figyelembe vétele mellett, a leadott majd kisütött 25 centiméteres kolbászminták kóstolása után a szakértő zsűri értékelte. A zsűri tagjai voltak: Brindzás János mesterszakács Gyuláról, Szabó Ila a Csabai Kolbászklub vezetőségi tagja, valamint Krizsán György a megyei szövetség alelnöke.
A gyúrást követően a Himnusz hangjai után, melyet az egész vendégsereg egyszerre énekelt – az egész napos jó hangulatról gondoskodó Petneházi Géza zenész kísért tangóharmonikán – és ezt követően jött a pálinka kóstoló. A több liter pálinkát így sem sikerült Mizó Ferenc elnökségi tagnak megnyugtatóan szétmérni, mivel voltak páran akiknek nem jutott.
Úgy látom, jól érzik magukat a vendégeink, és egy ilyen jelentős esemény házigazdájának ez a legfontosabb – nyilatkozta Szrenka Pálné Erzsike a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége elnöke a megyei napilapnak. – Mind figyeltünk, figyelünk arra, hogy betartsuk a járványügyi szabályokat, mivel nagy létszámú az itt megjelent, a megyei szervezeteinket képviselők létszáma.
Most két helyen kézfertőtlenítéssel és testhőmérséklet méréssel, a javasolt szájmaszk használatával próbáljuk vendégeink egészségét megőrizni. Hagyomány már, hogy az eseményünkön tüntetjük ki a legkiválóbb nyugdíjasokat, így erre is hamarosan sort fogunk keríteni. Több rendezvényünk maradt el az idén, azért van nagy jelentősége, hogy ma is együtt lehetünk itt a CsabaPark tekintélyes méretű rendezvénycsarnokában, ahol gyúrnak, kóstolnak, ünnepelnek és táncra perdülhetnek nyugdíjas tagtársaink.
Az önfeledt, vidám hangulat közepedte – még az ebéd előtt – sort kerítettek az Idősek Világnapja alkalmából kitüntessék a megyei szinten vagy a helyi egyesületükben különösen nagy aktivitást kifejtő nyugdíjasokat. Érdemeiket egyenként méltatta Szrenka Pálné Erzsike elnökasszony, akiket egyenként szólított a nagyszínpad elé. Az ünnepségen érdemeik ismertetését követően húsz fő vehetett át oklevelet, apróbb ajándékot és virágot. A kitüntetettek közt volt a megyei szövetség két elnökségi tagja is: Pasek Mihályné (a Mezőkovácsházi Szivárvány Egyesület elnöke) a szövetség elnökségi tagja, valamint Lakatos Anna (a Csorvási Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke) a szövetség ellenőrző bizottságából.
Még befért ebéd előtt a IV. Kolbászolimpia eredményhirdetésére is, ahol a szigorú szakmai zsűri részletes indoklások mellett hirdette ki döntését. Az első három helyezettnek járó serleget, a három különdíjasnak járó serleget, a vándorserleget egy-egy díszoklevél kíséretében a megyei szövetség elnökasszonya és a három szakmai zsűri adta át.
Az alkalomhoz illő ebédet - melyből a sültkolbász sem hiányozhatott – követően a táncparkett folyamatos telítettsége jelezte, hogy a zeneszolgáltatás és a nap hangulata kitűnő volt. A késő délutánba hajló Őszutó Fesztiválon résztvevő 33 Békés megyei nyugdíjas szervezet tagságát képviselők egyhangúan pozitívan értékelték a megyei szövetség és munkatársaik munkáját.
A IV. Kolbászolimpia helyezései:
I.helyezett: Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület - Néptánc I. csapata,
II. helyezett: Békés Megyei Rendőr Nyugdíjas Egyesület,
III. helyezett: Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete – 1.-es csapata,
Különdíjasok:
Sarkadkeresztúri Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete csapata,
Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesület „Papi és csapata”,
Zsadányi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete csapata,
A vándorserleget kapta:
Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület – Néptánc I. csapata.
Rendezvényünk támogatói:
Miniszterelnökség,
Nemzeti Együttműködési Alap,
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
(BMH-Beol-Facebok)