BÉKÉS MEGYEI NYUGDÍJAS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE

kezdőoldal
          

Családi Egészség és Sportnap, 2020. 08. 08. Békéscsaba, CsabaPark

Közzétéve:  2020-08-12

A szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bírt a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesület Szövetsége (BMNYESZ) által szombatra meghirdetett Családi Egészség és Sportnap.

A bejáratott és népszerű egésznapos rendezvény idén először adott alkalmat arra, hogy a nyugdíjas-egyesületek tagjai ilyen nagy körben találkozhassanak egymással.

Még nem volt 10 óra, de már keresni kellett a parkolóhelyet a CsabaParkba érkezőknek, hiszen még a megye legtávolabbi pontjáról ideutazók is ott voltak a kora délelőtti gyülekezőnél. A Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége kiemelt programjai közül a Családi Egészség és Sportnap az, amire a fiatalabb generációt is várták. Az unokák legalább olyan lelkesen vettek részt a különböző programokon, mint a nagymamák, nagypapák. A koronavírus-járvány miatt a megyei szövetség sem vállalhatta be a szokásos tavaszi, kora nyári eseményeit, és Szrenka Pálné, a BMNYESZ elnöke is bevallotta, elgondolkodtak azon, hogy az egészség- és sportnapot megrendezzék-e.

- Mivel már jó előre meghirdettük, és a körülmények is lehetővé tették, bevállaltuk, és milyen jól tettük! Körösújfalutól Battonyáig közel háromszázötvenen jelentek meg a CsabaParkban- mondta Szrenka Pálné.

- A legrosszabb a bezártság, és ebben a járványhelyzet miatt jó sokáig része volt a nyugdíjasainknak. Most végre találkozhattak egymással, és nagy lelkesedésel vettek részt a meghirdetett programjainkon.

Délelőtt Mucsi András, A Békés Megyei Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatokért Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, akihez később sűrű szombati menetrendje ellenére Herczeg Tamás országgyűlési képviselő is csatlakozott egy nagy ajándékkosárral. A nap közös bemelegítő tornával kezdődött, majd előkerültek a kisebb-nagyobb méretű labdák: aki akart kapura rúghatott, megcélozhatták a kosárgyűrűt is, de a teke és tollaslabda barátai is megtalálhatták a számításaikat. A nagyszülők és az unokák szellemi totóban és egyéb ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat.

- Látni kell a gyerekek arcát, olyan örömmel vesznek részt a játékokban, hogy csoda! - tette hozzá Szrenka Pálné. A rendezvény alatt az "egészségutcában" dr. Beke Szilvia, a Gál Ferenc Főiskola tanárának vezetésével különböző szűréseket tartottak, a színpadon újraélesztési gyakorlatokat mutattak be.

- Ha csak néhány ember élete megmenthető, akkor már megérte ez a bemutató! - jegyezte meg egy résztvevő. Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatójának segítségével mintegy 400, az érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatos tájékoztató szórólapot osztottak ki. A Civil Információs Centrum munkatársai közösségépítéssel kapcsolatos információkat osztottak meg. Kölesné Vandra Éva, a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke gyógytornát vezényelt le.
Sosem volt üres a színpad, amit hol a zenészek, hol a táncosok vettek birtokba, jó hangulatot teremtve. A tartalmas közösségépítő nap végén nehéz szívvel vettek egymástól búcsút a nyugdíjasok, bár abban megegyeztek, az október 3-ra tervezett idősek világnapján újra találkoznak egymással.

FŐZTEK, VERSENYEZTEK A CSAPATOK

A déli harangszó közeledtével már megtöltötte a levegőt a bográcsokban rotyogó sertéspörkölt illata, ami sokakat a sátrakhoz csalogatott. A főző versenyen hat csapat versengett egymással, alkotásaikat Kovács Jánosné, Krizsán György és Szatmári Gyula értékelte. Az első helyet megosztottan az Orosházi Határőr I.csapata és a Békés Megyei Rendőrség Nyugdíjasok Egyesülete kapta. A 2. a Gerendási Nyugdíjas Egyesület, a 3. az Orosházi Határőr II. csapata lett, különdíjat a Gyulai Érdekvédelmi Egyesület I. és II. érdemelt ki.

Kapura rúgás eredmények: 

Férfiak: I.   Balogh Sándor, Kétegyháza,
             II.  Krizsán György, Gerendás,
             III. Kriska István, Békéscsaba,

Nők:    I.  Szabó Gerda, Békéscsaba,

Gyermek:   I.   Pál Gerda, Battonya,

Lengőteke eredmények: 

           I.    Zsila Imréné, Szeghalom, 
           II.   Diós János, Békés,
           III.  Virág Jánosné, Sarkad,

 

 (BMH-BEOL, 2020.08.11.)

 

Az eseményről készült galériánk itt érhető el »

 

« Vissza a hírekhez