BÉKÉS MEGYEI NYUGDÍJAS EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE

kezdőoldal
          

X. Országos Szenior Táncfesztivál , Gyula - 2018. július 07.

Közzétéve:  2018-07-27

Tizedik alkalommal 2018. július 07-én rendezte meg a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége a X. Országos Szenior Táncfesztivált Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Kora reggeltől az ország számos helyéről érkező csoportok, fellépők lepték el a Művelődési Központ előcsarnokát, ahol a szokásos adminisztráció után népviseletbe és számos egyéb fellépő ruhába öltöztek át.  Az egész napos eseményen a fellépők, kísérők, vendégek sokasága zsúfolásig megtöltötte a nem tágas nézőteret.

A táncfesztivál lehetőséget biztosít az ország számos pontján működő szenior csoportok bemutatkozására, tudásuk összemérésére, valamint produkcióik szakmai zsűri általi megmérettetésre. A táncfesztivál kiemelt célja az is, hogy a bemutatott produkciókkal a táncosok kedvet teremtsenek a közönségnek, a nyugdíjas korosztálynak a mozgáshoz, a felnőttkori tánctanuláshoz,  az önfeledt szórakozáshoz.

Nem könnyű kiállni a színpadra, nagy önbizalom, kemény felkészülés és gyakorlás előzi meg a sikert – mondta köszöntőjében Szrenka Pálné Erzsike a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége elnöke - aki arra buzdította a közönség tagjait, hogy a fellépőket, valamennyi versenyzőt tapssal biztassák, az előadott produkciókat pedig nagy szertettel fogadják. Kihangsúlyozta, hogy a jubileumi rendezvény is bizonyítja a tánc összetartó erejét, és azt hogy a nyugdíjas társadalom aktív a mindennapokban is így a mostani fellépők is bizonyítják, hogy tanulni, alkotni, szórakoztatni, értéket teremteni  és azt másoknak átadni soha nem késő.

A rendezvényt a vendéglátó Gyula város polgármestere Dr. Görgényi Ernő nyitotta meg. Kihangsúlyozta Gyula vendégszerető város, ezért is biztosítottak lehetőséget a mai országos rendezvény ismételt lebonyolításához az ország minden részéről érkező táncoslábú szenior versenyzőknek. Gyula városában helye van a kultúra minden szegmensének, így a táncfesztiválnak is. Gratulált a nagyszámú fellépőnek, üdvözölte őket és a vendégeket, valamint köszönetet mondott a rendezvény főszervezőinek a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének és minden rendezvény előkészítésében résztvevő önkéntes munkásának , egyben megígérve a jövő évi rendezvény biztosításának helyszínét.

Köszöntőt mondott még Tolnai Péter a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke, valamint Oskovics György a NYOSZ alelnöke.

A táncfesztiválon az ország harminchat településéről több mint ötszáz fellépő, néző és kísérő vett részt. A fellépő csoportok Budapesttől Gyöngyösig, Taksonytól Ostorosig, Kabától Ráckeresztúrig, Berettyóújfalutól Esztárig, Miskolctól Nagytarcsáig, Ózdtól Hajdúdorogig stb. mind-mind nagy izgalommal és figyelemmel kísérte a fellépők produkcióit, valamint várta a fellépésük, bemutatkozásuk időpontját.

A táncfesztiválon két fő kategóriában néptánc és társastánc, valamint egyéb táncok kategóriájában ítélkezhetett a három tagú szakmai zsűri. Néptánc kategória, valamint a zsűri elnöke Hegedűsné Farka Lilla néptáncpedagógus (Békéscsaba) a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke volt, társastánc kategóriában Antali Zoltán társastáncpedagógus (Orosháza) Békés Megyei Príma díjas, egyéb kategóriában pedig Virág Veronika (Kistelek) balettmester volt.  
A bemutatott színes produkciók közt különféle néptánc feldolgozások, összeállítások és társastánc bemutatók, formációk, valamint kákán, country, sztep, stb. szerepelt.

A szakmai zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

  • Kiemelt arany minősítést: 13 fellépő ért el,
  • Arany minősítést: 17 fellépő ért el,
  • Ezüst minősítést: 12 fellépő ért,

Helyi, gyulai felajánlásaként a kimondottan a Békés megyei fellépő csoportok között arany, ezüst, bronz és különdíj is kiosztásra került.

A rendezvény bebizonyította jogosultságát, mivel jóval túllépte az elmúlt évi fellépő csoportok, bemutatkozók létszámát, így nem ért senkit meglepetés, hogy a reggel kilenc órakor kezdődő rendezvény eredményhirdetésére délután fél ötkor került sor.

A  X. jubileumi rendezvényen mindenki egységes véleménye volt, hogy értéket teremtettek, és adtak át és mély közösségi, baráti kapcsolatok alakultak ki.

A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. További támogatók:  Gyula Város Önkormányzata, Békés Megyei Önkormányzat, Nyugdíjasok Országos Szövetsége, Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége, Gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ, Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége.

A rendezvényről készült galériánkat itt éri el.

 

« Vissza a hírekhez